2015. november 30., hétfő

Vendég a Macis csoportban


Csütörtökön kedves vendéget köszönthettünk a Macis csoportban. Siba Árpádné, Ilike néni látogatott el hozzánk, hogy megismertesse a gyerekeket a szövés alapjaival. Hozott magával egy kedves mesét is: Bartócz Ilona: A három fergeteges kecskebak c. meséjét mesélte a gyerekeknek, akik nagyon örültek neki. Majd a magával hozott csodálatos szövéseket mutatta a gyerekeknek, és elmagyarázta a szövés alapjait. A gyerekek kedvük szerint bekapcsolódhattak a munkába, és a folyamat végén megmutathatták az elkészült csodálatos szövéseket, a saját munkájukat. Ilike néni ajándékot is hozott a babáknak, gyönyörű, kézzel szőtt szőnyeget, amit a lányok boldogan terítettek be a babaházba.Igazán csodálatos, kreatív délelőtt volt, amit mégegyszer köszönünk Ilike néninek!







Kárász Ferencné

2015. november 29., vasárnap

Barátság projekt novemberben


November hónapban tovább folytattuk a Barátság projektet a marosvásárhelyi óvoda gyermekeivel, óvó néniivel.
Az októberi általános bemutatkozás után ebben a hónapban őszi projektjeinket mutattuk be barátainknak. Ezen kívül megtanultuk egyik kedvenc versüket, melyet videóüzenetben el is küldtünk nekik, elkészítettük a tenyérnyomatos sündisznót, amit az ő óvodájuk falán láttunk, készítettünk egy tökös sütit, melynek receptjét szintén elküldtük nekik. 


 A sütőtökös süti készítéséről egy videót is összeállított Marika néni:








A süti persze nagyon gyorsan elfogyott...

A Stefánia óvodában a gyerekek a múlt hónapban nagyon tetszetős süni képet készítettek. Úgy gondoltuk, hogy a mi gyermekeinkkel is elkészítjük. Íme a munkafolyamat és az eredmény: 






A jövő héten megnézzük majd azt az anyagot amit a Stefánia Óvodából az ottani ovisok küldenek nekünk, utána pedig ajándékkészítésbe fogunk majd a decemberi projekt keretében.

Győrikné Kargl Mária - Nagy Rita

2015. november 28., szombat

Rémusz bácsi meséi : A szurokbaba - Bábelőadás az óvodában


Rendszeres előadónk a Nefelejcs Bábszínház. A héten ismét nálunk jártak. Szívesen hívjuk őket, mert minden alkalommal színvonalas műsort nyújtanak.  Zenés előadásuk most is elvarázsolta a gyerekeket. Végig izgultak, vajon sikerül a nyúlnak túljárni a ravasz róka eszén?





Mosonyi Györgyné



2015. november 27., péntek

Az egészség hete az óvodában


Idén ősszel ismét megrendeztük a már hagyományosnak mondható Egészség-hetet óvodánkban. Egész héten több területen, több témában, több módszerrel hívtuk fel a gyermekek illetve a szülők figyelmét az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének fontosságára. A héten sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztottak a gyerekek, salátát, aszalt gyümölcsöt készítettünk, doktorbácsisat játszottunk, mozgásos feladatokkal, sétákkal erősítettük meg óvodásainkban a mozgás, a friss levegő, az egészséges életmód, helyes táplálkozás fontosságát. Faliújságunkra sok egészséggel-betegséggel kapcsolatos szórólapot helyeztünk ki. Pénteken a két védőnéni látogatott el az óvodába, ahol a gyerekeknek az otthonunkban található veszélyes anyagokról, azok kezeléséről beszélt. Az óvoda dolgozóinak vérnyomás- és vércukorméréssel segítették a megelőzést.

Néhány kép a Nyuszis csoportból:











Képek az udvari sportjátékokról, futóverseny, kötélhúzás, zsákban futás...











Nagy Rita














2015. november 19., csütörtök

Az egészség hete - ha mégis betegek lennénk - készültségben a Cicások


Ha mégis betegek lennénk, akkor számíthatunk az egészségügyi dolgozók odaadó munkájára. A képek is tanúsítják, teljes készültség a Cica csoportban. Orvosok, asszisztensek, gyógyszerészek fáradtságot nem ismerve, folyamatosan tevékenykednek, hogy újra egészségesek legyünk. 










Mosonyi Györgyné