2016. augusztus 3., szerda

Erasmus+ nyelviskola...még mindig...


A héten tovább folytattuk a munkát a nyelviskolában, szerencsések voltunk mert két két hétig folyamatosan 2 ugyanaz a fantasztikus tanár tanított bennünket. Pénteken az egyiktől sajnos el kellett búcsúznunk, õ csak vendégtanár volt az iskolában. A héten nem nagyon használtuk a könyvet, folyamatosan izgalmas, komplex, akár több napon át húzódó feladatokat kellett megoldani. Az egyik során például, kaptunk egy újságot amiből ki kellett választani egy újságcikket, azt elolvasva, megértve, fel kellett dolgozni úgy, hogy egy TV híradó hír legyen belőle. Meg kellett írni, elkellett játszani ,amit videóra vettünk és utána vissza néztünk. Ilyenkor, saját magunkat visszahallgatva szembesül igazán az ember a saját akcentusával, kiejtésével, érthetőségével.
Újra elővettük az angol történelmet, újabb mondákat, mítoszokat ismerhettünk meg. Sokat játszottunk, activityztünk, nevettünk...szóval ez egy nagyon jó hét volt.










Harry Potter and the Cursed Child
A hétvége nagy eseménye természetesen az új Harry Potter könyv megjelenése volt. 
A könyv amire egész Anglia várt, július 30-án éjfélkor kerüld ki a könyvesboltok polcára, illetve a vásárlók kezébe. Eddig az időpontig, az utolsó pillanatig, minden könyv szigorúan zár alatt volt.
A The Telegraph angol napilap szerint az előrendelés hat számjegyű volt, egy olyan piacon, ahol egy könyv 50 000 példányszámos megjelenése is megdöbbentő. A százötven boltot felölelő Waterstone könyvesbolt áruházlánc Harry Potterhez kapcsolódó programokkal, játékokkal várta este 1/2 11-re a rajongókat.
A londoni Picadilly Watersone áruház előtt kb. 700 varázslónak, boszorkánynak öltözött rajongó várta, hogy az ajtók megnyíljanak.
Harry Potter történetet a könyv megjelenésével együtt kezdték el játszani a londoni West Enden a  Palace Theatreben. 
A színház 1891-ben épült 1480 fő befogadására képes. A jegyek a színház hivatalos oldalán 2017 még egyszer,  2017 december 10-éig elfogytak. Augusztus 4-én fogják újra megnyitni a jegypénztárt, amikor a 2017. december 10-e utáni időpontra lehet majd jegyet vásárolni. 
Azért ne csüggedjen senki, ha valaki mégis ez idő alatt szeretne színházba menni, és ott Harry Pottert megnézni, találni még néhány jegyet , más hivatalos jegypénztárakban. 


Ma augusztus 2-án pl. tudnék még jegyet venni az augusztus negyedikei előadásra. Jelenleg 4 db jegy van még, ebből egy darab  435 £-ért egy 750 £-ért, és 2 db 3500 fontért kapható, természetesen darabja...
Úgy gondolom méltán vélhetjük hogy a darab nagyon sikeres lesz és hogy valóban szeretik Harry Pottert az angolok.
Ha színházba nem is, de a könyvesboltba azért én is eljutottam, ahol boldog tulajdonosa lettem a könyvnek.

Persze itt is voltak rajongók, játékok, activity, keresztrejtvény, puzzle, "ki mit tud", jelmezek, vajsör, csokibéka, rengeteg vidámság, és izgalom.










Vasárnap folytattam az angol szokások megismerését, és egy teabuszon töltöttem a vasárnap délutánt.
A busz 2 óra alatt teszi meg körùtját végig a tengerparton, miközben szendvicseket, teát, kávét süteményt szolgálnak fel, az angol délutáni teázás hagyományaihoz híven. 
A buszon jellemzõen azért külföldiek, amerikaiak, franciák voltak, gondolom az angolok inkább otthon, vagy az éttermekben teáznak. Az ötlet nagyon sikeres, leginkább a hölgyek körében...











Ha valaki kìváncsi néhány érdekességre a témához kapcsolódóan, kattintson a linkekre.





A nyár még mindig "tombol", a strandok tele vannak, a város minden pontján, a hét minden napján programok tömkelege várja az érdeklõdõket.




A standoló éppen az új Harry Potter könyvet olvassa :)

Néhány kép a Chili-fesztiválról, ahol mindent megtaláltunk, amit egy akármilyen más fesztiválon...természetesen chilis változatban...
Volt itt chilis csoki, chilis kávé, chililekvár, chilis ételek a világ minden tájáról, kóstoló minden sátornál, chilipalánták versenye, gyermek és felnõtt programok, koncertek.... és rengeteg érdeklõdõ.

A német sátor











A parkban is folyamatos a kavalkád, a színház elõtt ingyenes táncórák, būvész, tūzoltózenekar, gyermekelõadás, mindenkinek kedve szerint. 










Hát ilyesmik történtek velem a héten. Jövõ héten ismét jelentkezem :)

Nagy Rita




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése