2016. augusztus 11., csütörtök

Nyári továbbképzések - eTwinning e3


Az eTwinning e3 projekt keretében a nyár folyamán két továbbképzésen is részt vettünk.
Az első képzés témája a „Korszerű pedagógiai módszerek és IKT eszközök alkalmazása az eTwinning program keretében”, amely Budapesten került megrendezésre július végén. A 30 órás képzésen óvodánkból ketten vettünk részt (Mosonyi Györgyné és Cseréné Marczal Zsuzsanna).  Sok értékes információval gazdagodtunk az eTwinning projektek lebonyolításával kapcsolatban, gyakorlati munka során ismerkedtünk meg különböző pedagógiai módszerekkel, IKT eszközökkel, azok alkalmazási lehetőségeivel.
A munka a Nyári iskolában az 50 órás Intel Teach Essentials projektpedagógiai képzésen  folytatódott július-augusztus hónapban. Itt már hárman (Mosonyi Györgyné, Győrikné Kargl  Mária, Cseréné Marczal Zsuzsanna) bővíthettük tudásunkat.  A helyszín két alkalommal Budapesten, három alkalommal pedig a közeli Velencén volt.  Trénerünk, Dr. Főző Attila László vezetésével a képzés alatt képet kaphattunk arról, hogy mit jelent a projektpedagógia a gyakorlatban. 
Az itt elsajátítottakat igyekszünk eredményesen beültetni a mindennapi munkánkba.


Cseréné Marczal Zsuzsanna
Győrikné Kargl Mária

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése